2024. május 9-én a Lovassy László Gimnázium tanulói számára - tanítás nélküli munkanap keretében - pályaválasztási délutánt szervezünk. Ezen oldalon a progarmokról olvashat bővebben, illetve itt lesz lehetősége majd jelentkezni is azokra április 17-től. Minden lovassys diák választhat a következő 2 lehetőség közül:
2024. április 12. (péntek) és
16. (kedd) között meg lehet ismerni a programok tartalmát ezen oldal áttanulmányozásával, majd 2024. április 17-én (szerda) 8 órától egy napon keresztül csak a 10. és 11. évfolyamosok, utána pedig már mindenki jelentkezhet a programokra egészen 2024.
április 22-én (hétfő) reggel 8-ig ezen az oldalon. A jelentkezéshez mindenkinek az oktatási azonosítójára lesz szüksége.
A sikeres jelentkezésről mindenki elektronikus levelet kap, illetve itt is lekérdezhető a regisztráció újbóli megpróbálásával. Ezen a napon 13 órától lehet a Hangvillában ebédelni. A jelentkezéskor ezt is vegyék figyelmbe! |
1. Egész délutános programok: (külső helyszínnel)
Irány a Mars! |
|
A program leírása: |
Tudtad, hogy a NASA jelenleg futó Mars 2020 programjában két jármű dolgozik a Mars felszínén, a Perseverance kutató rover és az Ingenuity helikopter és ezek egyes alkatrészeit itt, Veszprémben gyártották? A Maxon Motor Hungary Kft. világelső a precíziós villanymotorok gyártásában, emellett pedig az oktatás iránt is elkötelezett. Ennek köszönhetően motorjaik nem csak a Marson, hanem foglalkozásunkon is helyet kapnak. |
A program meghirdetője: |
Digitális Tudásközpont |
A program kezdete: |
09:00:00 |
A program vége: |
13:00:00 |
A program helyszíne: |
Digitális Tudásközpont |
Max. résztvevőszám: |
18 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Központi laboratóriumának bemutatása |
|
A program leírása: |
Tervezett program: |
A program meghirdetője: |
Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház |
A program kezdete: |
09:00:00 |
A program vége: |
12:00:00 |
A program helyszíne: |
Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház |
Max. résztvevőszám: |
15 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A veszprémi napelemgyár meglátogatása |
|
A program leírása: |
A programon résztvevők busszal kimennek a Csererdőben található napelemgyárba. |
A program meghirdetője: |
CoreComm SI Kft. |
A program kezdete: |
13:00:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Veszprémi Napelemgyár |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara laborjainak látogatása |
|
A program leírása: |
Tervezett program: |
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kar |
A program kezdete: |
13:40:00 |
A program vége: |
16:30:00 |
A program helyszíne: |
Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara |
Max. résztvevőszám: |
18 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Pannon Egyetem Mérnöki Kara laborjainak látogatása |
|
A program leírása: |
Drága hulladékom! - Dr. Varga Csilla, Dr. Simon-Stőger Lilla, Berta Kinga, Tóth Eliza |
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Mérnöki Kar |
A program kezdete: |
13:40:00 |
A program vége: |
16:30:00 |
A program helyszíne: |
Pannon Egyetem Mérnöki Kar |
Max. résztvevőszám: |
18 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A programok beteltek. |
2. A gimnázium épületében meghirdetett programok: (3 blokkban 45 perces programok)
1. BLOKK 14:15 és 15:00 között |
|
Nemzeti Közszolgálati Egyetem - a biztos jövő egyeteme |
|
A program leírása: |
Az előadás bemutatja az államtudományi (közigazgatási, honvédelmi, rendészeti) felsőoktatási képzési területen keresztül a rendőr-, pénzügyőr-, valamint tűzoltó-tisztképzés lényegesebb jellemzőit. Feltárja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának működését, e karra történő felvételi követelményeit, a hallgatói jogviszony előnyeit. Ez az előadás külön kitér az Egyetem mérnöki képzéseire is! |
A program meghirdetője: |
Nemzeti Közszolgálati Egyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
102. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mindent a Corvinusról |
|
A program leírása: |
Szeretnéd a lehető legtöbbet megtudni Magyarország vezető gazdaság- és társadalomtudományi egyeteméről? Ha érdekelnek képzéseink, a felvételi rendszer, ösztöndíjaink, kollégiumaink, nemzetközi lehetőségeink és a pezsgő diákélet, akkor gyere, és hallgasd meg előadásunkat, tedd fel kérdéseidet, és mindenre választ kapsz! |
A program meghirdetője: |
Corvinus Egyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
103. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Honvédség Kapuja |
|
A program leírása: |
Programunk keretében a fiatalok általános tájékoztatást kaptaónk, valamint választási megoldásokat nyújtunk részükre a középfokú tanulmányaik befejezése utáni időszakra. |
A program meghirdetője: |
MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
104. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mi legyek, ha nagy leszek? |
|
A program leírása: |
Az érettségi vizsgák közeledte egyben azt is jelenti, hogy hamarosan egy következő életfázis, a továbbtanulás vagy a munkavállalás is kezdetét veszi. Ilyenkor gyakran felmerülnek az alábbi gondolatok: "Továbbtanuljak, és ha igen, akkor milyen szakon és melyik egyetemen? Vagy kezdjek el dolgozni? Milyen munkára számíthatok majd egyetemi/főiskolai vagy OKJ-s végzettségemmel?" |
A program meghirdetője: |
Continental |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
105. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Informatika és egészségügy, avagy szimulációval életeket mentünk! |
|
A program leírása: |
Az USA harmadik vezető haláloka az orvosi műhiba. Miként segíthetjük az orvosokat a legváratlanabb helyzetekre való felkészülésben? A szimulátorokon való gyakorlás lehetővé teszi, hogy valós veszélyeztetés nélkül képezzünk kompetens szakembereket. Veszprémi irodánkban olyan web-alapú innovatív tréning megoldásokat fejlesztünk, amellyel megreformáljuk az orvos- és ápolóképzést a világon. Gyere, és légy részese ennek a nemes célért folyó csapatmunkának! |
A program meghirdetője: |
CAE Healthcare Kft. |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
106. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Csinovnyik vagy bölcs kádi? - Mi is az a bírói hatalom? |
|
A program leírása: |
Az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág - bíró a pulpituson. Mi is az igazság? Mi a bűn, ki a bűnös? Betörők, bírák, bűvészek és társaik (Karel Capek) |
A program meghirdetője: |
Veszprémi Törvényszék |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
107. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Világot a kockák forgatják - BME-VIK - Bemutatkozunk a középiskolásoknak |
|
A program leírása: |
Legyen szó bármilyen mérnöki szakmáról, a nagyhatású, fontos, izgalmas, vonzó mérnöki tevékenységek elérhetőek, csak tovább kell tanulni, a képességeket tovább kell fejleszteni. Bemutatkozik a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, az ország legrégibb és legnagyobb múltú mérnöki képzőhelyének legnagyobb kara, amely villamosmérnöki, mérnökinformatikus és üzemmérnök-informatikus képzést kínál az érettségiző lovassysoknak.
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
108. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
ELTE - Itt a helyed! |
|
A program leírása: |
Szeretnéd megismerni hazánk legnagyobb felsőoktatási intézményét? Előadásunkban most nem sak az ELTE szakjait, kollégiumait, felvételi követelményeit és hallgatói életét mutatjuk be, hanem megismertetünk az ELTE Next közösségével is, amelynek hála már középiskolásként is bepillantást nyerhetsz egyetemünk életébe. Különleges lehetőségek és kapcsolatok várnak rád. Vár az ELTE, vár az ELTE Next! |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
109. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
"Ahol megtalálod a helyed!" - Bemutatkozik a Kutató Diákok Mozgalma |
|
A program leírása: |
Mi a te kérdésed? Hogyan keresnél rá válaszokat? Hol kaphatsz támogatást és lehetőségeket? Ismerkedj meg a KutDiákkal!
A tudományos munka elindításában segít mentorhálózatunk, kutatásoddal elért eredményeiddel pedig bemutatkozhatsz konferenciáinkon, versenyeinken, és egy inspiráló diákközösség tagja lehetsz. Minket már nem kell kutatnod! |
A program meghirdetője: |
Kutató Diákok Országos Szövetsége |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
111. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
5 hely |
Mindenki pécsi akar lenni - hallgatói beszámoló |
|
A program leírása: |
A Pécsi Tudományegyetem hallgatói saját élményeiken keresztül mutatják be a lehetőségeket, melyeket a PTE kínál. Főbb témák: felvételi változások, képzések, hallgatói élet, ösztöndíjak, kollégiumok. Nyugodtan készülj kérdéseiddel előre, hiszen akár nyereményekre is válthatod azokat!
|
A program meghirdetője: |
Pécsi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
112. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Politológia: tudomány és közélet |
|
A program leírása: |
A politikatudományok annak kiváló választás, aki széleskörűen, sokrétűen szereti látni a világot, hisz a tanulmányaid során foglalkozol joggal, közgazdasággal, filozófiával, pszichológiával, történelemmel és szociológiával. Megtanulhatod a kisebb és nagyobb létszámú közönség előtti előadást és érveléstechnikát, illetve megtanulhatsz retorikai elemzéseket készíteni. |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
113. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A kriptográfia alapjai |
|
A program leírása: |
A kriptográfia a kommunikáció biztonságossá tételével foglalkozik, ami a hétköznapi értelemben titkosító algoritmusokat jelent. Az előadásban néhány egyszerűbb, régi és modern titkosító módszert és a fő tulajdonságaikat tekintjük át. Szó lesz az RSA-ról, ami az egyik legnépszerűbb aszimmetrikus kriptorendszer. |
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kar |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
114. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Pályaorientációs beszélgetés |
|
A program leírása: |
Egy szakmailag sokszínű, keresztény közösség vagyunk Budapest szívében. Szakkollégiumunk tagjai az egyetemen túl is tenni vágyó, másokért elő, és társadalmilag érzékeny fiatalok. A SZIK nemcsak intézmény, hanem egy világra nyitott és befogadó, folyamatosan fejlődő közösség.
|
A program meghirdetője: |
Szent Ignác Szakkollégium |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
115. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mérnökképzés felsőfokon - Bemutatkozik az Óbudai Egyetem Bánki Kara |
|
A program leírása: |
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a hazai ipari élet egyre nagyobb spektrumát fedi le. Nálunk gépész, mechatronikai, biztonságtechnikai, kiberbiztonsági mérnöki szakokra tudnak jelentkezni a középiskolából érkezők. A képzésünk fő fókuszában a gyakorlati tudás átadása van, így a tőlünk kikerülő mérnökök pályakezdőként is képesek önálló feladatok elvégzésére. Az előadás során bemutatjuk képzéseinket, szakmai/tudományos lehetőségeinket, ösztöndíjakat, kollégiumi lehetőségeket és a hallgatói életet. |
A program meghirdetője: |
Óbudai Egyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
116. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A jogászi hivatás, a bírósági tárgyalótermek világa |
|
A program leírása: |
Milyen utakon indulhatsz el, ha jogász leszel? Milyenek lehetnek az ügyvédi munka rivaldafény mögötti mindennapjai? Az ügyvéd miért kollégája a bírónak, ügyésznek? Ha érdekel a bírósági tárgyalótermek sokszor filmszerű világa és rengeteg kérdés jár a fejedben, szeretettel várlak a foglalkozáson.
|
A program meghirdetője: |
Veszprém Vármegyei Ügyvédi Kamara |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
201. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Tanulj Magyarország legjobb egyetemén! - Bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem |
|
A program leírása: |
Az előadás alatt az érdeklődők megismerhetik az egyetem nyújtotta lehetőségeket, többek között a nemzetközi ösztöndíjakat, a lakhatási lehetőségeket, a nyelvtanulással és sporttal kapcsolatos tudnivalókat és bepillantást nyerhetnek a hallgatói életbe is. |
A program meghirdetője: |
Szegedi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
202. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Minden reklám hazudik? |
|
A program leírása: |
Igaz vagy hamis az állítás, hogy "Minden reklám hazudik."? Elvarázsol-e minket az AHA - HŰHA - HAHA élmény? Hol a határ? Fejtsük meg együtt az előadáson!
|
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
203. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Izgalmas Tudományos Kihívások - A jövő karrierje a Pázmány ITK-n |
|
A program leírása: |
Érdekel a robotika, a mesterséges intelligencia vagy a korszerű molekuláris diagnosztika? Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel a XXI. század legizgalmasabb informatikai és mérnöki lehetőségeit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán! Számos különböző specializáció közül választhatsz, így biztos megtalálod azt a területet, ami igazán vonz. Az ITK a jövő technológiai vezetőinek képzésére szakosodott, élvonalbeli magyar és nemzetközi cégekkel és kutatóintézetekkel működünk együtt, ahol a diákok számos kutatásba is bekapcsolódhatnak, így a gyakorlatban is kipróbálhatod tudásod. Személyesen figyelünk rád, és aktívan támogatjuk szakmai fejlődésed, hogy garantáltan elérd céljaid! |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
204. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
2 hely |
Útmutató a világ legjobb egyetemeihez. |
|
A program leírása: |
A magyar középiskolákból számos különlegesen tehetséges diák kerül ki évről évre. Sokan közülük azonban nem merik vállalni a felvételit a világ élvonalába tartozó egyetemeire. Ennek a döntésnek gyakran nem csupán anyagi okai vannak. Az önbizalomhiány, a rossz sztereotípiák és az általános információhiány komoly szerepet játszanak abban, hogy fel se merüljön bennük egy felvételi vagy egy ösztöndíjpályázat megírása. |
A program meghirdetője: |
Milestone Intézet |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
205. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Optimalizálási algoritmusok az iparban |
|
A program leírása: |
Az ipar és a szolgáltatások területén számos esetben előfordul, hogy rövid idő alatt kell egy vállalat hatékonyságát döntően befolyásoló komplex döntéseket kell meghozni. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematika Intézet |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
206. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Miért válaszd a gyógytornász szakmát? |
|
A program leírása: |
A mai rohanó, mégis mozgásszegény világban a gyógytornászoknak akad feladatuk.
Ha érdekel az emberi test működése és egy rendkívül sokszínű, a mozgáson és a folyamatos önfejlesztésen alapuló, kreatív segítő hivatást szeretnél, akkor a gyógytornász képzés remek választás. Pillants be a szakma különböző szakterületeibe. |
A program meghirdetője: |
Meidli-Horváth Bianka |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
207. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
4 hely |
Az alagútaktól a hidakon át a felhőkarcolókig |
|
A program leírása: |
Szeretnéd tudni, hogy mit tanulhatsz a BME alapítókarán? Hogy mi a különbség az építész és az építőmérnök között? Hogy miért nevezik az építőmérnököt kultúrmérnöknek? Hogyan lehet egyensúlyozni a közösségi élet és a tanulás között? Akkor válaszd az előadásunkat a BME építőmérnöki karáról!
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
208. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A BME egy lovassys szemével |
|
A program leírása: |
Az előadás rövid vázlata: |
A program meghirdetője: |
Balázs Ágoston volt lovassys diák |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
209. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Hivatás az életért |
|
A program leírása: |
"Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen."(Dr. Felkai Tamás) Ki is az a mentőtiszt? Hogyan működik csapatban az életmentés? Milyen ismereteket, készségeket szükséges elsajátítania annak, aki a mentők élvonalába akar tartozni? Az előadás keretében többek közt ezekre a kérdésekre fogunk választ adni, bemutatjuk, milyen is ez a sokrétű, változatos, minden percben új kihívásokat emelő hivatás, és játékos gyakorlatok keretében lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek saját készségeik kipróbálására is. |
A program meghirdetője: |
Országos Mentőszolgálat |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
213. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
5 hely |
Lehetőségek és a tehetség útjai a Semmelweis Egyetemen |
|
A program leírása: |
A Times Higher Education (THE) 2023-as összesített világrangsorában a Semmelweis Egyetem a világ legjobb 250 egyeteme között szerepel a hazai felsőoktatási intézmények közül a legmagasabban jegyzett intézményként. Az orvostudomány és az orvosbiológia területén a Semmelweis Egyetem rendelkezik a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktatóval a magyar egyetemek közül. Az egyetem célja a gyógyítás, az oktatás és a kutatás hármas egységének megteremtése. A Semmelweis Egyetem polgárai tehetségüknek, szorgalmuknak és ambícióiknak megfelelően mindháromból kivehetik részüket és egyszerre szolgálhatják a betegeket, a hallgatókat és a tudományt. A posztgraduális programok, rangos konferenciák, kutatói ösztöndíjak, nemzetközi partnerségek és sok egyéb lehetőség elősegíti a szakmai fejlődést, illetve életre szóló karriert biztosít a legtehetségesebbeknek. |
A program meghirdetője: |
Semmelweis Egyetem |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
Biológia terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Befektetés a jövőbe! A felsőoktatási tanulmányok okos finanszírozása |
|
A program leírása: |
Ha feltesszük a kérdést a végzős középiskolásoknak, hogy foglalkoztak-e majdani tanulmányaik finanszírozásával, tízből átlagosan hárman válaszolják, hogy igen, és ők is leginkább csak az albérleti áraknak és az önköltségnek néznek utána. Rendben van ez az arány, és valóban ennyire egyszerű a képlet? Természetesen mindkét kérdésre nem a válasz. |
A program meghirdetője: |
Diákhitel Központ |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
Ének terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Egy divatos mAI téma a félvezetőiparból |
|
A program leírása: |
Mindenki az AI-ról beszél, mindent (is) mesterséges intelligenciával akarunk hirtelen megoldani. Meg lehet? Ez az bölcsek köve? Honnan jön az AI és a vele kapcsolatos hitek? Kik veszíthetnek és kik nyerhetnek a megjelenő újításokkal? Mit tud erről egy mérnök? És az ARM-nak mi köze ehhez?
|
A program meghirdetője: |
ARM Hungary Kft. |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika II. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara |
|
A program leírása: |
Az előadás részletesen bemutatja karunkat, képzéseinket, betekintést nyújt az informatikus szakmába, ismerteti kutatási tevékenységeinket, ipari kapcsolatainkat, beszámol mobilitási programjainkról és a karunkon elérhető ösztöndíjlehetőségekről. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika III. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
5 hely |
Életpálya-építési készségfejlesztő minitréning 9/Ny-9. évfolyamosoknak |
|
A program leírása: |
Fókuszban a SIKER! - Mennyire vagy kreatív? Szeretsz rajzolni, fogalmazni, ötletelni? Ha fontos számodra a siker, gyere, próbáld ki magad! |
A program meghirdetője: |
Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat |
A program kezdete: |
14:15:00 |
A program vége: |
15:00:00 |
A program helyszíne: |
Rajz terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
2. BLOKK 15:15 és 16:00 között |
|
Legyen mások segítése az élethivatásod! Legyél konduktor! |
|
A program leírása: |
A konduktornak hivatása van, ami sokkal több, mint munka. Olyan tevékenységet végez, amiért érdemes reggel felkelni: mozgássérüléssel élő gyermekek, felnőttek mindennapjait teszi aktívvá, örömtelivé, önállóvá. Mindezt olyan fejlesztési rendszer alkalmazásával, ami a világon egyedülálló, magyar találmány, s amellyel nemcsak Magyarországon, de a világ szinte bármely pontján van lehetősége dolgozni. Hogyan telnek egy konduktor napjai, miről szól ez az egyedi magyar módszer, mire érdemes odafigyelni, ha te is konduktor szeretnél lenni? Erről fog szólni az előadás. |
A program meghirdetője: |
Semmelweis Egyetem - Pető András Pedagógiai Intézete |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
101. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A bűnügyi nyomozás titkai |
|
A program leírása: |
Az előadás tisztelegni kíván a magyarországi bűnüldözés egyik legszörnyűbb bűncselekménye, a Móron 2002. május 9-én nyolc áldozatot követelt bankrablás előtt. Az ügy feldolgozása kronológiai sorrendben követi a legfontosabb nyomozási mozzanatokat, az üggyel összefüggésbe hozott személyeket egészen a jogerős ítélet kiszabásáig (figyelemmel az előadás tartalmára kérem, hogy erre lehetőség szerint érettségi előtt álló diákok jelentkezzenek!). |
A program meghirdetője: |
Nemzeti Közszolgálati Egyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
102. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mindent a Corvinusról |
|
A program leírása: |
Szeretnéd a lehető legtöbbet megtudni Magyarország vezető gazdaság- és társadalomtudományi egyeteméről? Ha érdekelnek képzéseink, a felvételi rendszer, ösztöndíjaink, kollégiumaink, nemzetközi lehetőségeink és a pezsgő diákélet, akkor gyere, és hallgasd meg előadásunkat, tedd fel kérdéseidet, és mindenre választ kapsz! |
A program meghirdetője: |
Corvinus Egyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
103. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Honvédség Kapuja |
|
A program leírása: |
Programunk keretében a fiatalok általános tájékoztatást kaptaónk, valamint választási megoldásokat nyújtunk részükre a középfokú tanulmányaik befejezése utáni időszakra. |
A program meghirdetője: |
MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
104. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
4 hely |
Mi legyek, ha nagy leszek? |
|
A program leírása: |
Az érettségi vizsgák közeledte egyben azt is jelenti, hogy hamarosan egy következő életfázis, a továbbtanulás vagy a munkavállalás is kezdetét veszi. Ilyenkor gyakran felmerülnek az alábbi gondolatok: "Továbbtanuljak, és ha igen, akkor milyen szakon és melyik egyetemen? Vagy kezdjek el dolgozni? Milyen munkára számíthatok majd egyetemi/főiskolai vagy OKJ-s végzettségemmel?" |
A program meghirdetője: |
Continental |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
105. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Informatika és egészségügy, avagy szimulációval életeket mentünk! |
|
A program leírása: |
Az USA harmadik vezető haláloka az orvosi műhiba. Miként segíthetjük az orvosokat a legváratlanabb helyzetekre való felkészülésben? A szimulátorokon való gyakorlás lehetővé teszi, hogy valós veszélyeztetés nélkül képezzünk kompetens szakembereket. Veszprémi irodánkban olyan web-alapú innovatív tréning megoldásokat fejlesztünk, amellyel megreformáljuk az orvos- és ápolóképzést a világon. Gyere, és légy részese ennek a nemes célért folyó csapatmunkának! |
A program meghirdetője: |
CAE Healthcare Kft. |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
106. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Csinovnyik vagy bölcs kádi? - Mi is az a bírói hatalom? |
|
A program leírása: |
Az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág - bíró a pulpituson. Mi is az igazság? Mi a bűn, ki a bűnös? Betörők, bírák, bűvészek és társaik (Karel Capek) |
A program meghirdetője: |
Veszprémi Törvényszék |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
107. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Világot a kockák forgatják - BME-VIK - Bemutatkozunk a középiskolásoknak |
|
A program leírása: |
Legyen szó bármilyen mérnöki szakmáról, a nagyhatású, fontos, izgalmas, vonzó mérnöki tevékenységek elérhetőek, csak tovább kell tanulni, a képességeket tovább kell fejleszteni. Bemutatkozik a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, az ország legrégibb és legnagyobb múltú mérnöki képzőhelyének legnagyobb kara, amely villamosmérnöki, mérnökinformatikus és üzemmérnök-informatikus képzést kínál az érettségiző lovassysoknak.
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
108. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
1 hely |
ELTE - Itt a helyed! |
|
A program leírása: |
Szeretnéd megismerni hazánk legnagyobb felsőoktatási intézményét? Előadásunkban most nem sak az ELTE szakjait, kollégiumait, felvételi követelményeit és hallgatói életét mutatjuk be, hanem megismertetünk az ELTE Next közösségével is, amelynek hála már középiskolásként is bepillantást nyerhetsz egyetemünk életébe. Különleges lehetőségek és kapcsolatok várnak rád. Vár az ELTE, vár az ELTE Next! |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
109. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
"Ahol megtalálod a helyed!" - Bemutatkozik a Kutató Diákok Mozgalma |
|
A program leírása: |
Mi a te kérdésed? Hogyan keresnél rá válaszokat? Hol kaphatsz támogatást és lehetőségeket? Ismerkedj meg a KutDiákkal!
A tudományos munka elindításában segít mentorhálózatunk, kutatásoddal elért eredményeiddel pedig bemutatkozhatsz konferenciáinkon, versenyeinken, és egy inspiráló diákközösség tagja lehetsz. Minket már nem kell kutatnod! |
A program meghirdetője: |
Kutató Diákok Országos Szövetsége |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
111. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mindenki pécsi akar lenni - hallgatói beszámoló |
|
A program leírása: |
A Pécsi Tudományegyetem hallgatói saját élményeiken keresztül mutatják be a lehetőségeket, melyeket a PTE kínál. Főbb témák: felvételi változások, képzések, hallgatói élet, ösztöndíjak, kollégiumok. Nyugodtan készülj kérdéseiddel előre, hiszen akár nyereményekre is válthatod azokat!
|
A program meghirdetője: |
Pécsi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
112. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Szerteágazó pszichológia |
|
A program leírása: |
Ha érdeklődsz más emberek és/vagy önmagad megismerése iránt, akkor a pszichológia a Te területed. A pszichológia tudománya rendkívül szerteágazó, így bárki megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő szakirányt, mint a felnőtt vagy gyermek klinikai szakirányt, a szervezetpszichológiát, a munkapszichológiát, a sport-, művészet-, kriminál- vagy reklámpszichológiát. Folyamatosan jelennek meg újabb és újabb szakirányok. Az egyetemi oktatók az előadásaik során bemutatják a kutatási területeket is, ezzel is segítve, hogy minél több területét megismerhessék a hallgatók a pszichológiának. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar azoknak kiváló választás, akiknek a gyakorlatiasabb oktatás mellett fontos a közvetlen, családias légkör is. |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
113. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Energia és civilizáció vagy inkább energia vs. civilizáció? |
|
A program leírása: |
Az elmúlt időszakban a globális felmelegedés hatásai miatt az emberiség elmozdult abba az irányba, hogy lépéseket tegyen a hosszú távon is fenntartható energetikai megoldások irányába, hogy a folyamatosan növekedő energiaigényét fedezni tudja. Az előadásból megismerhetőek a potenciális lehetőségek, a technológiai problémák és a még megoldandó feladatok. Fenntartható-e a fenntarthatóság? |
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kar |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
114. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Pályaorientációs beszélgetés |
|
A program leírása: |
Egy szakmailag sokszínű, keresztény közösség vagyunk Budapest szívében. Szakkollégiumunk tagjai az egyetemen túl is tenni vágyó, másokért elő, és társadalmilag érzékeny fiatalok. A SZIK nemcsak intézmény, hanem egy világra nyitott és befogadó, folyamatosan fejlődő közösség.
|
A program meghirdetője: |
Szent Ignác Szakkollégium |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
115. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
10 hely |
Mérnökképzés felsőfokon - Bemutatkozik az Óbudai Egyetem Bánki Kara |
|
A program leírása: |
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a hazai ipari élet egyre nagyobb spektrumát fedi le. Nálunk gépész, mechatronikai, biztonságtechnikai, kiberbiztonsági mérnöki szakokra tudnak jelentkezni a középiskolából érkezők. A képzésünk fő fókuszában a gyakorlati tudás átadása van, így a tőlünk kikerülő mérnökök pályakezdőként is képesek önálló feladatok elvégzésére. Az előadás során bemutatjuk képzéseinket, szakmai/tudományos lehetőségeinket, ösztöndíjakat, kollégiumi lehetőségeket és a hallgatói életet. |
A program meghirdetője: |
Óbudai Egyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
116. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A jogászi hivatás, a bírósági tárgyalótermek világa |
|
A program leírása: |
Milyen utakon indulhatsz el, ha jogász leszel? Milyenek lehetnek az ügyvédi munka rivaldafény mögötti mindennapjai? Az ügyvéd miért kollégája a bírónak, ügyésznek? Ha érdekel a bírósági tárgyalótermek sokszor filmszerű világa és rengeteg kérdés jár a fejedben, szeretettel várlak a foglalkozáson.
|
A program meghirdetője: |
Veszprém Vármegyei Ügyvédi Kamara |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
201. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Tanulj Magyarország legjobb egyetemén! - Bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem |
|
A program leírása: |
Az előadás alatt az érdeklődők megismerhetik az egyetem nyújtotta lehetőségeket, többek között a nemzetközi ösztöndíjakat, a lakhatási lehetőségeket, a nyelvtanulással és sporttal kapcsolatos tudnivalókat és bepillantást nyerhetnek a hallgatói életbe is. |
A program meghirdetője: |
Szegedi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
202. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
VÁLLALKOZZ okosan! |
|
A program leírása: |
Foglalkoztat a saját vállalkozás indításának gondolata? Tudni szeretnéd, hogyan vágj bele? Az előadáson végigjárhatod az utat a vállalkozói ötlettől a megvalósulásig, és bepillanthatsz a vállalkozói lét rejtelmeibe pro és kontra. Tarts velünk!
|
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
203. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Izgalmas Tudományos Kihívások - A jövő karrierje a Pázmány ITK-n |
|
A program leírása: |
Érdekel a robotika, a mesterséges intelligencia vagy a korszerű molekuláris diagnosztika? Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel a XXI. század legizgalmasabb informatikai és mérnöki lehetőségeit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán! Számos különböző specializáció közül választhatsz, így biztos megtalálod azt a területet, ami igazán vonz. Az ITK a jövő technológiai vezetőinek képzésére szakosodott, élvonalbeli magyar és nemzetközi cégekkel és kutatóintézetekkel működünk együtt, ahol a diákok számos kutatásba is bekapcsolódhatnak, így a gyakorlatban is kipróbálhatod tudásod. Személyesen figyelünk rád, és aktívan támogatjuk szakmai fejlődésed, hogy garantáltan elérd céljaid! |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
204. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
14 hely |
Útmutató a világ legjobb egyetemeihez. |
|
A program leírása: |
A magyar középiskolákból számos különlegesen tehetséges diák kerül ki évről évre. Sokan közülük azonban nem merik vállalni a felvételit a világ élvonalába tartozó egyetemeire. Ennek a döntésnek gyakran nem csupán anyagi okai vannak. Az önbizalomhiány, a rossz sztereotípiák és az általános információhiány komoly szerepet játszanak abban, hogy fel se merüljön bennük egy felvételi vagy egy ösztöndíjpályázat megírása. |
A program meghirdetője: |
Milestone Intézet |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
205. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Optimalizálási algoritmusok az iparban |
|
A program leírása: |
Az ipar és a szolgáltatások területén számos esetben előfordul, hogy rövid idő alatt kell egy vállalat hatékonyságát döntően befolyásoló komplex döntéseket kell meghozni. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematika Intézet |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
206. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
2 hely |
Miért válaszd a gyógytornász szakmát? |
|
A program leírása: |
A mai rohanó, mégis mozgásszegény világban a gyógytornászoknak akad feladatuk.
Ha érdekel az emberi test működése és egy rendkívül sokszínű, a mozgáson és a folyamatos önfejlesztésen alapuló, kreatív segítő hivatást szeretnél, akkor a gyógytornász képzés remek választás. Pillants be a szakma különböző szakterületeibe. |
A program meghirdetője: |
Meidli-Horváth Bianka |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
207. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Az alagútaktól a hidakon át a felhőkarcolókig |
|
A program leírása: |
Szeretnéd tudni, hogy mit tanulhatsz a BME alapítókarán? Hogy mi a különbség az építész és az építőmérnök között? Hogy miért nevezik az építőmérnököt kultúrmérnöknek? Hogyan lehet egyensúlyozni a közösségi élet és a tanulás között? Akkor válaszd az előadásunkat a BME építőmérnöki karáról!
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
208. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A BME egy lovassys szemével |
|
A program leírása: |
Az előadás rövid vázlata: |
A program meghirdetője: |
Balázs Ágoston volt lovassys diák |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
209. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Hivatás az életért |
|
A program leírása: |
"Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen."(Dr. Felkai Tamás) Ki is az a mentőtiszt? Hogyan működik csapatban az életmentés? Milyen ismereteket, készségeket szükséges elsajátítania annak, aki a mentők élvonalába akar tartozni? Az előadás keretében többek közt ezekre a kérdésekre fogunk választ adni, bemutatjuk, milyen is ez a sokrétű, változatos, minden percben új kihívásokat emelő hivatás, és játékos gyakorlatok keretében lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek saját készségeik kipróbálására is. |
A program meghirdetője: |
Országos Mentőszolgálat |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
213. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
7 hely |
Befektetés a jövőbe! A felsőoktatási tanulmányok okos finanszírozása |
|
A program leírása: |
Ha feltesszük a kérdést a végzős középiskolásoknak, hogy foglalkoztak-e majdani tanulmányaik finanszírozásával, tízből átlagosan hárman válaszolják, hogy igen, és ők is leginkább csak az albérleti áraknak és az önköltségnek néznek utána. Rendben van ez az arány, és valóban ennyire egyszerű a képlet? Természetesen mindkét kérdésre nem a válasz. |
A program meghirdetője: |
Diákhitel Központ |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Ének terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Kódoljunk, programozzunk vagy tervezzünk? |
|
A program leírása: |
Mobillal kelünk és fekszünk, a jobbnál jobb appokkal hisszük, hogy megkönnyítjük életünket. Mi van ezek mögött az egy-egy célra használható nem is olyan kicsi programok mögött? Miért lassú az egyik miért szebb a másik? Hogyan tervezhetjük a felhasználói élményt, de legfőképpen mit csinálnak azok a mérnökök, akik ezt lehetővé teszik?
|
A program meghirdetője: |
ARM Hungary Kft. |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika II. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara |
|
A program leírása: |
Az előadás részletesen bemutatja karunkat, képzéseinket, betekintést nyújt az informatikus szakmába, ismerteti kutatási tevékenységeinket, ipari kapcsolatainkat, beszámol mobilitási programjainkról és a karunkon elérhető ösztöndíjlehetőségekről. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika III. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
1 hely |
Barátom, Skynet |
|
A program leírása: |
Előadás a Mesterséges Intelligencia veszélyeiről, sokoldalúságáról, szerepéről a bűnelkövetésben és a rendvédelemben. Az előadás egyaránt fel kívánja kelteni hallgatósága érdeklődését az M.I. iránt, mialatt prevenciós szemszögből tekint rohamosan változó világunkra. |
A program meghirdetője: |
Zsilák Balázs (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika IV |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Továbbtanulási lehetőségek az Állatorvostudományi Egyetemen |
|
A program leírása: |
Az Állatorvostudományi Egyetem hazánkban egyedülállóan kínál továbbtanulási lehetőséget állatorvos, ill. kutató zoológus szakokon. Az előadás keretében röviden bemutatjuk Egyetemünk történetét, az állatorvosi szak sajátosságait, hallgatóink mindennapjait, valamint az állatorvosi hivatás kínálta sokszínű lehetőségeket. Külön ismertetjük a Marek József Ösztöndíjprogram nyújtotta előnyöket, valamint a szintén unikális, angol nyelvű Kutató zoológus szakunkat, amely az állattudományi területen kutatni szándékozók számára kínál világszínvonalú képzést. |
A program meghirdetője: |
Állatorvostudományi Egyetem |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Kémia terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Életpálya-építési készségfejlesztő minitréning 10-11. évfolyamosoknak |
|
A program leírása: |
Hogy állsz a céljaiddal? Mennyire okoz neked problémát az életpályádra vonatkozó tervezés? Gyere, nézz rá céljaidra tudatosan! |
A program meghirdetője: |
Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat |
A program kezdete: |
15:15:00 |
A program vége: |
16:00:00 |
A program helyszíne: |
Rajz terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
10 hely |
3. BLOKK 16:15 és 17:00 között |
|
Legyél Te is vízimentő! |
|
A program leírása: |
Várunk minden érdeklődő diákot, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) vízimentőinek előadására, ahol a munkánkról, annak ágazatairól és mint a legjobb nyári diákmunka lehetőségéről fogunk beszélgetni. Az előadás folyamán megtudhatjátok, mit csinál egy képzett vízimentő egy átlagos napján, hogyan válhatsz matrózzá vagy mentésirányítási diszpécserré és hogy ezeket mind milyen tanfolyam elvégzése után csinálhatod. Ezenkívül a munkánk társadalmi fontosságáról, a közösségről és sok más érdekességről is kaphattok egy kis ízelítőt. |
A program meghirdetője: |
Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
101. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A migrációról másképp |
|
A program leírása: |
Az előadás játékos úton kívánja bemutatni korunk egyik leggyakrabban kommunikált kihívását: az emberi vándorlást. |
A program meghirdetője: |
Nemzeti Közszolgálati Egyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
102. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mindent a Corvinusról |
|
A program leírása: |
Szeretnéd a lehető legtöbbet megtudni Magyarország vezető gazdaság- és társadalomtudományi egyeteméről? Ha érdekelnek képzéseink, a felvételi rendszer, ösztöndíjaink, kollégiumaink, nemzetközi lehetőségeink és a pezsgő diákélet, akkor gyere, és hallgasd meg előadásunkat, tedd fel kérdéseidet, és mindenre választ kapsz! |
A program meghirdetője: |
Corvinus Egyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
103. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Honvédség Kapuja |
|
A program leírása: |
Programunk keretében a fiatalok általános tájékoztatást kaptaónk, valamint választási megoldásokat nyújtunk részükre a középfokú tanulmányaik befejezése utáni időszakra. |
A program meghirdetője: |
MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
104. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
6 hely |
Mi legyek, ha nagy leszek? |
|
A program leírása: |
Az érettségi vizsgák közeledte egyben azt is jelenti, hogy hamarosan egy következő életfázis, a továbbtanulás vagy a munkavállalás is kezdetét veszi. Ilyenkor gyakran felmerülnek az alábbi gondolatok: "Továbbtanuljak, és ha igen, akkor milyen szakon és melyik egyetemen? Vagy kezdjek el dolgozni? Milyen munkára számíthatok majd egyetemi/főiskolai vagy OKJ-s végzettségemmel?" |
A program meghirdetője: |
Continental |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
105. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Szoftver, mint termék életciklusai |
|
A program leírása: |
Mit jelent az agilis projektmenedzsment, a dupla gyémántmodell, a scrum, a svájci sajt modell, a CR, a QA vagy a QE? Hogyan kapcsolódnak ezek a szoftverfejlesztés folyamatához? Elegendők az informatikusok a szoftver, mint termék életciklusainak kivitelezéséhez? Az előadásból mindez kiderül. |
A program meghirdetője: |
CAE Healthcare Kft. |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
106. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Világot a kockák forgatják - BME-VIK - Bemutatkozunk a középiskolásoknak |
|
A program leírása: |
Legyen szó bármilyen mérnöki szakmáról, a nagyhatású, fontos, izgalmas, vonzó mérnöki tevékenységek elérhetőek, csak tovább kell tanulni, a képességeket tovább kell fejleszteni. Bemutatkozik a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, az ország legrégibb és legnagyobb múltú mérnöki képzőhelyének legnagyobb kara, amely villamosmérnöki, mérnökinformatikus és üzemmérnök-informatikus képzést kínál az érettségiző lovassysoknak.
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
108. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
ELTE - Itt a helyed! |
|
A program leírása: |
Szeretnéd megismerni hazánk legnagyobb felsőoktatási intézményét? Előadásunkban most nem sak az ELTE szakjait, kollégiumait, felvételi követelményeit és hallgatói életét mutatjuk be, hanem megismertetünk az ELTE Next közösségével is, amelynek hála már középiskolásként is bepillantást nyerhetsz egyetemünk életébe. Különleges lehetőségek és kapcsolatok várnak rád. Vár az ELTE, vár az ELTE Next! |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
109. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
"Ahol megtalálod a helyed!" - Bemutatkozik a Kutató Diákok Mozgalma |
|
A program leírása: |
Mi a te kérdésed? Hogyan keresnél rá válaszokat? Hol kaphatsz támogatást és lehetőségeket? Ismerkedj meg a KutDiákkal!
A tudományos munka elindításában segít mentorhálózatunk, kutatásoddal elért eredményeiddel pedig bemutatkozhatsz konferenciáinkon, versenyeinken, és egy inspiráló diákközösség tagja lehetsz. Minket már nem kell kutatnod! |
A program meghirdetője: |
Kutató Diákok Országos Szövetsége |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
111. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
6 hely |
Mindenki pécsi akar lenni - hallgatói beszámoló |
|
A program leírása: |
A Pécsi Tudományegyetem hallgatói saját élményeiken keresztül mutatják be a lehetőségeket, melyeket a PTE kínál. Főbb témák: felvételi változások, képzések, hallgatói élet, ösztöndíjak, kollégiumok. Nyugodtan készülj kérdéseiddel előre, hiszen akár nyereményekre is válthatod azokat!
|
A program meghirdetője: |
Pécsi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
112. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Sokszínű média |
|
A program leírása: |
Érdekel a média sokszínű világa? Szeretsz írni, erősséged a szervezés, érdekel a filmezés vagy épp a kamera közelében érzed jól magad? Ha igen, akkor a kommunikáció- és médiatudomány szakot neked találták ki! |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
113. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Az informatikusok titkos élete |
|
A program leírása: |
Szeretnéd tudni, hogyan léphetsz rá a következő világszenzáció alkalmazás elkészítésének rögös útjára? Érdekel, hogyan szereljük le a "csak egy mezőt kell felrakni, 5 perc alatt megvan" jellegű ügyfélkéréseket? Tudni akarod, mik azok a dolgok, amiket az igazi programozók utálnak? Akkor ez az előadás Neked szól, ismerd meg az informatikusok titkos életét! |
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kar |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
114. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mérnökképzés felsőfokon - Bemutatkozik az Óbudai Egyetem Bánki Kara |
|
A program leírása: |
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a hazai ipari élet egyre nagyobb spektrumát fedi le. Nálunk gépész, mechatronikai, biztonságtechnikai, kiberbiztonsági mérnöki szakokra tudnak jelentkezni a középiskolából érkezők. A képzésünk fő fókuszában a gyakorlati tudás átadása van, így a tőlünk kikerülő mérnökök pályakezdőként is képesek önálló feladatok elvégzésére. Az előadás során bemutatjuk képzéseinket, szakmai/tudományos lehetőségeinket, ösztöndíjakat, kollégiumi lehetőségeket és a hallgatói életet. |
A program meghirdetője: |
Óbudai Egyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
116. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
6 hely |
A jogászi hivatás, a bírósági tárgyalótermek világa |
|
A program leírása: |
Milyen utakon indulhatsz el, ha jogász leszel? Milyenek lehetnek az ügyvédi munka rivaldafény mögötti mindennapjai? Az ügyvéd miért kollégája a bírónak, ügyésznek? Ha érdekel a bírósági tárgyalótermek sokszor filmszerű világa és rengeteg kérdés jár a fejedben, szeretettel várlak a foglalkozáson.
|
A program meghirdetője: |
Veszprém Vármegyei Ügyvédi Kamara |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
201. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Tanulj Magyarország legjobb egyetemén! - Bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem |
|
A program leírása: |
Az előadás alatt az érdeklődők megismerhetik az egyetem nyújtotta lehetőségeket, többek között a nemzetközi ösztöndíjakat, a lakhatási lehetőségeket, a nyelvtanulással és sporttal kapcsolatos tudnivalókat és bepillantást nyerhetnek a hallgatói életbe is. |
A program meghirdetője: |
Szegedi Tudományegyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
202. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Menedzsment esetek |
|
A program leírása: |
Miért szárnyal a Google? Mit tudnak az ő vezetői jobban? Vagy csak másként gondolkodnak? Ha érdekel, mi motiválja a cégeket jövőjük alakításában, válaszd ezt az előadást!
|
A program meghirdetője: |
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
203. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Izgalmas Tudományos Kihívások - A jövő karrierje a Pázmány ITK-n |
|
A program leírása: |
Érdekel a robotika, a mesterséges intelligencia vagy a korszerű molekuláris diagnosztika? Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel a XXI. század legizgalmasabb informatikai és mérnöki lehetőségeit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán! Számos különböző specializáció közül választhatsz, így biztos megtalálod azt a területet, ami igazán vonz. Az ITK a jövő technológiai vezetőinek képzésére szakosodott, élvonalbeli magyar és nemzetközi cégekkel és kutatóintézetekkel működünk együtt, ahol a diákok számos kutatásba is bekapcsolódhatnak, így a gyakorlatban is kipróbálhatod tudásod. Személyesen figyelünk rád, és aktívan támogatjuk szakmai fejlődésed, hogy garantáltan elérd céljaid! |
A program meghirdetője: |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
204. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
2 hely |
Útmutató a világ legjobb egyetemeihez. |
|
A program leírása: |
A magyar középiskolákból számos különlegesen tehetséges diák kerül ki évről évre. Sokan közülük azonban nem merik vállalni a felvételit a világ élvonalába tartozó egyetemeire. Ennek a döntésnek gyakran nem csupán anyagi okai vannak. Az önbizalomhiány, a rossz sztereotípiák és az általános információhiány komoly szerepet játszanak abban, hogy fel se merüljön bennük egy felvételi vagy egy ösztöndíjpályázat megírása. |
A program meghirdetője: |
Milestone Intézet |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
205. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Optimalizálási algoritmusok az iparban |
|
A program leírása: |
Az ipar és a szolgáltatások területén számos esetben előfordul, hogy rövid idő alatt kell egy vállalat hatékonyságát döntően befolyásoló komplex döntéseket kell meghozni. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematika Intézet |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
206. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Miért válaszd a gyógytornász szakmát? |
|
A program leírása: |
A mai rohanó, mégis mozgásszegény világban a gyógytornászoknak akad feladatuk.
Ha érdekel az emberi test működése és egy rendkívül sokszínű, a mozgáson és a folyamatos önfejlesztésen alapuló, kreatív segítő hivatást szeretnél, akkor a gyógytornász képzés remek választás. Pillants be a szakma különböző szakterületeibe. |
A program meghirdetője: |
Meidli-Horváth Bianka |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
207. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Az alagútaktól a hidakon át a felhőkarcolókig |
|
A program leírása: |
Szeretnéd tudni, hogy mit tanulhatsz a BME alapítókarán? Hogy mi a különbség az építész és az építőmérnök között? Hogy miért nevezik az építőmérnököt kultúrmérnöknek? Hogyan lehet egyensúlyozni a közösségi élet és a tanulás között? Akkor válaszd az előadásunkat a BME építőmérnöki karáról!
|
A program meghirdetője: |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
208. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A BME egy lovassys szemével |
|
A program leírása: |
Az előadás rövid vázlata: |
A program meghirdetője: |
Balázs Ágoston volt lovassys diák |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
209. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Hivatás az életért |
|
A program leírása: |
"Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen."(Dr. Felkai Tamás) Ki is az a mentőtiszt? Hogyan működik csapatban az életmentés? Milyen ismereteket, készségeket szükséges elsajátítania annak, aki a mentők élvonalába akar tartozni? Az előadás keretében többek közt ezekre a kérdésekre fogunk választ adni, bemutatjuk, milyen is ez a sokrétű, változatos, minden percben új kihívásokat emelő hivatás, és játékos gyakorlatok keretében lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek saját készségeik kipróbálására is. |
A program meghirdetője: |
Országos Mentőszolgálat |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
213. terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Befektetés a jövőbe! A felsőoktatási tanulmányok okos finanszírozása |
|
A program leírása: |
Ha feltesszük a kérdést a végzős középiskolásoknak, hogy foglalkoztak-e majdani tanulmányaik finanszírozásával, tízből átlagosan hárman válaszolják, hogy igen, és ők is leginkább csak az albérleti áraknak és az önköltségnek néznek utána. Rendben van ez az arány, és valóban ennyire egyszerű a képlet? Természetesen mindkét kérdésre nem a válasz. |
A program meghirdetője: |
Diákhitel Központ |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Ének terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Mérnök a viharban |
|
A program leírása: |
Azt mondják, a mérnöki életút egy kiszámítható, már-már unalmas, biztos megélhetést adó pálya. Ezt gyorsan megcáfoljuk! Megnézzük az elektronikai ipar ?töretlen? fejlődését, az idevágó technológiai jóslatokat, várakozásokat. Hozzávesszük az egyre élesebb geopolitikai trendeket majd megfűszerezzük a globális népesedési- és oktatási jelenségek regionális centrumainak eloszlásával majd felkavarjuk a technológia által kínált lehetőségekkel. Megnézzük, hogyan lehet ebben a néhol viharként kavargó közegben egy kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó karriert építeni!
|
A program meghirdetője: |
ARM Hungary Kft. |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika II. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara |
|
A program leírása: |
Az előadás részletesen bemutatja karunkat, képzéseinket, betekintést nyújt az informatikus szakmába, ismerteti kutatási tevékenységeinket, ipari kapcsolatainkat, beszámol mobilitási programjainkról és a karunkon elérhető ösztöndíjlehetőségekről. |
A program meghirdetője: |
Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika III. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Social Engineering - A mindennapok manipulátora |
|
A program leírása: |
Előadás a social engineering (pszichológiai manipuláció) működéséről, szerepéről mindennapjainkban. Célja a hallgatóság látókörének bővítése az emberi kapcsolatok sokoldalúságáról, a mindennapi és a speciális célt szolgáló manipulációs technikákról, az emberi elme működéséről. |
A program meghirdetője: |
Zsilák Balázs (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Informatika IV. |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Továbbtanulási lehetőségek az Állatorvostudományi Egyetemen |
|
A program leírása: |
Az Állatorvostudományi Egyetem hazánkban egyedülállóan kínál továbbtanulási lehetőséget állatorvos, ill. kutató zoológus szakokon. Az előadás keretében röviden bemutatjuk Egyetemünk történetét, az állatorvosi szak sajátosságait, hallgatóink mindennapjait, valamint az állatorvosi hivatás kínálta sokszínű lehetőségeket. Külön ismertetjük a Marek József Ösztöndíjprogram nyújtotta előnyöket, valamint a szintén unikális, angol nyelvű Kutató zoológus szakunkat, amely az állattudományi területen kutatni szándékozók számára kínál világszínvonalú képzést. |
A program meghirdetője: |
Állatorvostudományi Egyetem |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Kémia terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
Életpálya-építési készségfejlesztő minitréning 10-11. évfolyamosoknak |
|
A program leírása: |
Hogy állsz a céljaiddal? Mennyire okoz neked problémát az életpályádra vonatkozó tervezés? Gyere, nézz rá céljaidra tudatosan! |
A program meghirdetője: |
Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat |
A program kezdete: |
16:15:00 |
A program vége: |
17:00:00 |
A program helyszíne: |
Rajz terem |
Max. résztvevőszám: |
14 fő |
A szabad helyek száma: |
BETELT - Nem választható |
A Lovassyn belüli programokra történő jelentkezéshez adja meg az oktatási azonosítóját. |